A könyvírás annyival előzi meg magát az olvasást, hogy aki írja, az még mielőtt papírra vetné gondolatait, már látja lelki szemei előtt az egész történetet. Míg aki olvassa, az az utolsó betűig sem lehet biztos a történet befejezését illetően. Ettől olyan jó könyvet írni, és ettől olyan izgalmas olvasni.
1971-ben születtem Budapesten. Egy gyönyörű nyolc éves kisfiú édesanyja vagyok. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán végeztem, Nemzetközi Kommunikáció szakon. Tizenéves korom óta több spirálfüzetet is teleírtam folytatásos történeteimmel, amelyek akkor még leginkább csak saját magamat és osztálytársnőimet szórakoztatták. Ugyanígy voltam a dalszövegek írogatásával is. Aztán, ahogy belecsöppentem a nagybetűs életbe, sorozatosan értek kellemes és olykor sajnos kellemetlen hatások is. Ezek a hatások, amelyek formálták és formálják lelkemet és viszonyulásomat a világhoz, folyamatosan arra késztetnek, hogy gondolataimat papírra vessem, immár azzal a céllal, hogy - akár tanácsadó jelleggel - megosszam mindenkivel az általam át- és megélt csodákat, jó és rossz érzéseket érdekes, szívhez szóló történetekbe burkolva.
Azoknak írok, akik hisznek a saját álmaikban és a saját erejükben, akiket mélyen megérint és foglalkoztat a szerelem és a szeretet mélysége, sokszínűsége és összetettsége, akik hisznek a pillanatok mágikus erejében és a csodákban, de emellett mégis két lábbal a földön járnak. Azokhoz szólok tehát, akikben az emocionális életfelfogás és a kőkemény racionalitás valahol egyenlő arányban él, és persze azokhoz is, akik inkább csak az egyik oldalban hisznek, s amerre billen életük mérlege, a szerint élnek. Utóbbiakhoz talán pontosan ezért...
