Idézetek a boldogságról
Csakis saját magad vethetsz gátat a boldogságodnak.
Mert az ember ilyen. Amikor boldog, egyszerűen csak átadja magát ennek a csodálatos érzésnek, megkapaszkodik benne, és csak szárnyal. Nem néz olyankor sehová, főleg nem lefelé, mert fél a tériszonytól, fél attól, hogy a szeme elé tárulkozó mélység félelemmel tölti majd el, fél attól, hogy amit lát, eszébe juttatja, hogy a magasból bármikor leeshet, és azzal megszűnik ez a magasztos érzés is.
Az embereket Isten is azzal a céllal teremtette, hogy boldogok legyenek, hiszen az élet, maga a boldogság forrása.
Amikor szerelmes az ember, tisztában vele, hogy a szerelem mellett nem minden esetben áll majd szorosan a boldogság is.
Megesik, hogy nem vagyunk boldogok, mert viszonzatlan a szerelmünk, nem vagyunk boldogok, mert bántottak minket, de ettől még mi szeretünk.
Megtapasztaljuk, hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de mi mégsem érezzük teljesnek a szeretetüket. Aztán megtanuljuk, hogy ez még nem azt jelenti, hogy ezek az emberek nem szeretnek bennünket teljes szívükből.
Meg kell tanulnunk, hogy a saját boldogságunkért nem tehetjük felelőssé a másikat, mert ő is kizárólag a saját boldogságáért felelős.
Amikor szerelembe esünk, felelősséggel vállalnunk kell, hogy bizony lesznek olyan óráink, napjaink, heteink, vagy akár hosszú hónapjaink, amikor fájni fog, amikor csalódottak és szomorúak leszünk miatta. De akkor is vállalnunk kell ezt, mert boldogtalanság nélkül nincs boldogság sem.
Minden nyarat az ősz követ, és a változás szele rendszerint hideget hoz és borús napokat. Épp úgy, mint ahogy a boldogság sem tarthat örökké. Néha sötét köpönyegként borítja ránk felhőit, hogy aztán újra örülhessünk, ha kiderül az égbolt.
